Gyorsinterjú a Fenntartható fejlődés bizottságának elnökével

 

Sallai Róbert Benedeket, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnökét, országgyűlési képviselőt kérdeztük arról, hogy a bíróság az ügyészségre mutogat, hogy nem azokat vádolta meg akiket kellett volna.

A bizottság elempés elnöke úgy válaszolt, hogy legutóbbi tudomása szerint a bíróság kérhette volna az ügyészséget, hogy terjessze ki a vádlottak sorát. Ráadásul – tette hozzá – a MAL Rt-nek voltak környezetvédelmi szakemberei, akik nagyon is tisztában voltak a helyzettel, a védművek állapotával. Ők nem fordítottak kellő figyelmet a munkájukra még akkor sem, ha abban bíztak, hogy a hatóságok igen. De közben a hatóságok sem végezték jól a munkájukat. Az ítélet, illetve az, hogy a katasztrófa megtörténte utáni ötödik évben sincs érdemi döntés az egész rendszer működésképtelenségét mutatja.

srb.jpg