Kreatív szabályértelmezés 

Ugyan az Európai Bizottság által elfogadott, a hulladékokat és veszélyes hulladékokat felsoroló jegyzékben (ezek kódszáma a hatjegyű EWC-szám) a vörösiszap nem minősül veszélyes hulladéknak, ám az alatt nem a lúggal együtt tárolt, hanem a lúgos folyadéktól elválasztott és attól megtisztított vörösiszapot kell érteni, feltéve, hogy nehézfémtartalma nem magasabb az átlagosnál. Csakhogy a bázeli egyezmény szerint minden 11,5 pH-nál lúgosabb közeg veszélyes hulladéknak minősül, és a kolontári X-es kazettából kikerült lúgos zagy pH-ja 13,5 körül volt.

A fentiek fényében a MAL környezethasználati engedélyében több érdekes pontot is találni. A cég a következő anyagoknak (a talaj felszínére vagy a talajba való) lerakására kapott engedélyt: 01 03 09 EWC-kódszámú timföld termeléséből származó vörösiszap, amely különbözik a 01 03 07 EWC-kódszámú, „fémtartalmú ásványok fizikai és kémiai feldolgozásából származó, veszélyes anyagokat tartalmazó egyéb hulladéktól”; valamint 06 05 03 EWC-kódszámú, meghatározása szerint „folyékony hulladékok keletkezésük helyén történő kezeléséből származó iszapok, amelyek különböznek a 06 05 02 EWC-kódszámú folyékony hulladékok keletkezésük helyén történő kezeléséből származó, veszélyes anyagokat tartalmazó iszaptól”. Azaz a MAL-nak nem volt engedélye veszélyes hulladék tározására, aminek az a titka, hogy kérelmeiben nem veszélyes hulladéknak minősítette a vörösiszapot éppúgy, mint azzal együtt szuszpenzió, zagy formájában tárolt lúgos folyadékot, és a hatóság ezt ellenőrzés nélkül elfogadta.

Ezzel még nincsen vége a furcsaságoknak. A MAL-nak hasznosításra és ártalmatlanításra volt engedélye a vörösiszaptér VI–X-es kazettáiban, ami azért érdemel figyelmet, mert ezekre a tevékenységekre enyhébb biztonsági előírások érvényesek, mint a hosszú távú tározásra, miközben különösebb vizsgálat nélkül megállapíthatóan az utóbbi történt. A tömény, lúgos zagy semmilyen átalakításon nem esett át, még a lúgosságát sem mérsékelték.

fotó: Stiller Ákos/hvg.hu

„Rendszeresen járnak konzultálni”

A környezetvédelmi felügyeletek nem csak gyengék a kellő hatékonyságú ellenőrzéshez, de sokszor a függetlenségük is megkérdőjelezhető. Tapasztalható egy általános politikai nyomás a zöld hatóságokkal szemben, amikor a foglalkoztatás- vagy a fejlesztéspolitika kerül konfliktusba a környezetvédelem szempontjaival. Ezekben az esetekben rendszeresen sérülnek a környezetvédelem egyébként sokat hangoztatott szempontjai. Ha például egy regionális KöFe területén valamelyik cég a legnagyobb munkáltatók közé tartozik, az engedélyezés során és az ellenőrzésben is érezhető a vele szemben tanúsított elnézőbb eljárás.

„Az ellenőröknek nem csak az a dolguk, hogy a tározóban lévő trutymót ellenőrizzék, pipettázzanak. Az ilyen léptékű történetek ennél magasabban dőltek el, ezek megtűréséhez legalább a felügyelet vezetősége kellett. Itt strukturális bajok vannak. Ez a rendszer képtelen a nagy és befolyásos üzemeket rendesen ellenőrizni. A MAL pedig pont egy ilyen, befolyásos, sok embert foglalkoztató cég, amelyiknek a vezetői különösen jóban vannak a felügyeleti vezérekkel. Igaz, ebből kívülről csak annyi látszik, hogy rendszeresen járnak konzultálni” – érzékelteti neve elhallgatását kérő forrásunk, mit is jelent, ha egy vállalat vezetői helyi befolyással bírnak.

A teljes poszt itt kezdődik, zárórésze hamarosan érkezik.

Kaptunk egy videót a tüntetésről:

Korábbi posztunk most folytatódik. Ki a felelős? Hol vannak, hol bújnak meg? Miért nem működik az egész felelősségi rendszer? Miért van alapjaiban elbaltázva minden? Egy korábban a Hírszerzőn megjelent írást közlünk le részletekben. A szerző Tálos Lőrinc.

Mások szemete

A Magyaróvári Timföld és Műkorund Rt. (Motim) többször kapott halasztást az észak-dunántúli zöld hatóságtól a meglévő vörösiszap-kazetták rekultivációjára, így az 2005-re fejeződött be az eredetileg szabott 1996-os és 1997-es határidő helyett. 2001-ben viszont – egy évvel a timföldgyártás leállítása előtt – a Motim átadta a kiemelt biztonságú V. számú tározót, amely a legmodernebb előírásoknak is megfelel. A cég tehát ahelyett, hogy az üzemmel együtt vásárolt régi tározókat rekultiválta volna, a tározói kapacitás bővítésére költött, közvetlenül a timföldgyártás – és ezzel együtt a saját vörösiszap – termelésének leállítása előtt. A Motim három évvel később épp szabad kapacitásaira hivatkozva pályázott a budafoki barlanglakásokban tárolt, savas kémhatású gáztisztító massza elhelyezésére, amelyre az állam 1,8 milliárd forintot különített el. Ezzel a mosonmagyaróvári alumíniumipari cég a környezeti kockázat mérséklése helyett újabb veszélynek tette ki a környék lakóit, amikor – a műkorund- és kádkőgyártás mellett – átállt a veszélyeshulladék-tározásra, mégpedig az Észak-dunántúli KöFe asszisztálása mellett. A Motim a kolontári katasztrófát követő napokban – a timföldgyártás megszűnte mellett – épp az V. tározó korszerűségére hivatkozva nyugtatta a közvéleményt elhallgatva, hogy annak létesítése ellenkezik a 123/1997-es, a vízbázisok védelméről szóló kormányrendeletben foglalt irányelvekkel.

Forrásaink szerint a Motimnak az említett gáztisztító massza semlegesítésére kért engedélyére sem hanyagságból került a zöld hatóság pecsétje. 2004-ben a Gerencsér Tivadar vezette Észak-dunántúli KöFe szokatlanul gyorsan, néhány nap alatt adta ki a nagyjából három oldalas engedélyt az elhelyezésre, miközben egy átlagos engedély elkészülte általában egy hónapot vesz igénybe, a terjedelme pedig húsz-ötven oldalra rúg. „Maga az irat rettenetesen hiányos volt, még a kötelező elemeket sem tartalmazta, az indoklásban nagyjából annyi szerepelt, hogy sav plusz lúg az egyenlő semmi, pedig ez nem ilyen egyszerű. Új anyagok, mondjuk mérges gázok keletkezhetnek a lúgos vörösiszap és a savas gáztisztító massza összekeverésekor, és más veszélyes anyagokat is tartalmazhatnak, nem csak a kémhatásuk miatt lehetnek veszélyesek” – érzékelteti forrásunk a kérelem és az engedély összecsapottságát. A Mosonmagyaróvári Környezetvédő Egyesület megtámadta a határozatot, és ekkor már maga a Motim vonta vissza a kérelmét, feltételezések szerint azért, mert tudták, hogy másodfokon vesztett ügyük lenne.

Vár a papírgyár

Forrásaink egybehangzó véleménye szerint nem vagy-vagy kérdés, hogy a veszélyes hulladékok kezeléséről szóló jogszabályok rosszak, vagy inkább a számonkérés hibádzik. Igaz, abban is egyetértés mutatkozott, hogy bár mindkét területen találni gyenge pontokat, azért az ellenőrzés terén jóval többet.

„A jogszabályok előírják, hogy nem szabad környezeti veszélyeket okozni, de hogy ezt hogyan kell megvalósítani, az már nincsen részletezve. Igaz, ezt nem is lehet elvárni. Egy jogszabály általánosságokat fogalmaz meg, nem lehet abban tényleges műszaki megvalósítási módokat előírni. Egy példával élve, lehetséges, hogy egy mára elavult technológia korábban átment az engedélyezésen” – árnyalja a képet Kiss Csaba, az EMLA Környezeti Management és Jog Egyesület elnökségi tagja, környezetvédelmi szakjogász.

„Mind a szabályokkal, mind az ellenőrzéssel komoly gondok vannak – állítja Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke. – Az elmúlt években leépítették a környezetvédelmi hatóságokat, megfelezték az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot, nem biztosították az alapszintű működéshez szükséges anyagi feltételeket sem. A hatóságok papírból dolgoznak, nem mennek ki helyszínre. Hiába lennének jó jogszabályok, ha nem tudják betartani őket. Elképzelhető, hogy milyen papírokat adnak be, akik abban érdekeltek, hogy minél kevesebb legyen a környezetvédelmi vagy biztonsági kiadásuk.”

„Az közismert tény, hogy a regionális felügyeletek úgy működnek, hogy kilencven százalékban csak papírmunkát végeznek – erősíti meg Lukács András tapasztalatait egyik, jelenleg is a közigazgatásban dolgozó, ezért neve elhallgatását kérő forrásunk. – Az ellenőrzések úgy zajlanak, hogy kimegy két ember a felügyelettől. Bizonyos helyekre már be se engedik őket. Ahová mégis, ott általában kijön egy ember, és kíséri őket. El lehet képzelni, milyen az, amikor kijön a kapuba az ellenőrök elé egy dzsipes állat hat-hét farkaskutyával. Tipikusan ilyenek például az autóbontó telepek. Egyszerűen nem fér bele a felügyeletek kapacitásába a tisztességes ellenőrzés, és van néhány olyan terület, ahol pedig teljesen illuzórikus elvárni, hogy bármiféle ellenőrzésnek értelme legyen.”

„Az ellenőrzés valóban nem erőssége a hatóságoknak – véli Kiss Csaba is. – Tavasz óta ugyan valamivel jobb a helyzet, egységessé vált a környezetvédelmi felügyeletek felépítése, mindegyik regionális KöFe esetében immár le van osztva, hogy melyik osztály felelős az ellenőrzésért. Igaz, ez sem fog sokáig tartani, mert a kormány közigazgatási reformot tervez. Megjósolható, hogy a hatékonyság rovására fog menni, ha ezeket beolvasztják a közös kormányhivatalokba, és összevonják az építési és bányaügyi hatóságokkal.”

Folytatása következik itt.

Most kapkodnak jogszabálymódosítással és a bíróságra nyomásgyakorlással? Mit csináltak a kormánypárti politikusok az elmúlt 5 évben? Ja várjunk... szétverték a magyarországi környezet-, és természetvédelmet! 

Tanulságos olvasni a bírók közleményét is a fentiek tükrében:

A Magyar Bírói Egyesület közleménye

A kormánypárt egyik vezető politikusa sajtótájékoztatóján súlyos szavakkal illetett, felháborítónak nevezett két nem jogerős bírósági ítéletet, amelyekről - a nyilatkozat szerint - vitát kezdeményeznek az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságában. 

A bírósági ítéletek megalapozottságáról, jogszerűségéről az ellenük benyújtott jogorvoslatok alapján a felsőbb bíróság dönthet, az esetleges felülvizsgálati kérelem elbírálására pedig a Kúria jogosult. A Magyar Bírói Egyesület tiszteletben tartja ezért a kritizált bírósági döntéseket és tartózkodik attól, hogy az eljárások jogerős befejezéséig azokról véleményt nyilvánítson. Leszögezi az egyesület ugyanakkor, hogy a bíróságok ítélkező munkájáról alkotott vélemény csak akkor felel meg a hatalommegosztás és a bírói függetlenség alaptörvényi követelményének, ha az tényszerű, tárgyilagos és szakszerű. 

A kormánypárti politikus nyilatkozata nélkülözi az idézett kritériumokat, ugyanakkor a nyilatkozat tartalma önmagában sérti Magyarország Alaptörvényében deklarált bírói függetlenséget és alkalmas arra, hogy nyomást gyakoroljon az igazságszolgáltatásban részt vevő szervekre, így a bíróságokra is. 

A Magyar Bírói Egyesület, mint a bírák reprezentatív érdek-képviseleti szerve a törvényhozás, a végrehajtó hatalom és a közélet szereplőitől is elvárja azt, hogy tartózkodjanak a felsőbb bírósági döntések befolyásolására alkalmas vélemény nyilvánításától. 

Kiadó: Magyar Bírói Egyesület

 

 Egy korábban a Hírszerzőn megjelent írást közlünk le. A szerző Tálos Lőrinc. A Hírszerző már megszűnt, az írás már nem található meg, ezért osztjuk meg most olvasóinkkal:

 „Kormányzati szintről szóltak le a felügyeletre”

Az október 4-i kolontári tragédia lehetséges okai között felmerül a környezetvédelmi hatóságok mulasztása is. A felvetések a felügyeletek általános alkalmatlanságától a függetlenségük hiányán át a vegytiszta korrupcióig tartanak. Cikksorozatunk első részében a rendszerszintű problémákat vizsgáljuk, a kolontárihoz hasonló vörösiszap-tározókat üzemeltető, a magyar alumíniumipar magánosításakor létrejött és máig üzemelő cégek példáján.

Bár pontosan még ma sem tudjuk, miért szakadt át a kolontári X. kazetta fala, az bizonyos, bármilyen technikai ok is áll a katasztrófa hátterében, mind a céget, mind a zöld hatóságokat felelősség terheli a kockázatok mérséklésében. Hogy az e téren tett erőfeszítéseik elegendők voltak-e vagy sem az iszap kiszabadulásának megelőzésére, ma már nem lehet vita tárgya. A katasztrófa megtörtént. A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL) ugyanakkor többször leszögezte, hogy minden előírást és szabályt pontosan betartott.

Mindenki beszél róla, de még senki se látta

A magyar alumíniumipari vállalatok úgy jutottak tizenöt évvel ezelőtt jutányos áron új tulajdonosaik kezébe, hogy azok az alacsony vételárért cserébe átvállalták a környezeti károk mérséklését a magyar államtól, azaz a környezeti kockázat éppúgy ismert volt már akkor, mint az, hogy az elmaradott technológia környezetkímélőbbé tétele és a korábbi károk orvoslása komoly anyagi terheket ró a tulajdonosra. A Levegő Munkacsoport már 2003-ban feljelentést tett az Ajkai Timföldgyár privatizációja és az elmaradt ellenőrzések miatt. A kolontári gátszakadást követő héten pedig a Levegő Munkacsoport és az LMP is kérte a MAL Zrt. privatizációs szerződésének nyilvánosságra hozatalát a kormánytól. Megkerestük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. jogutódját azzal a kérdéssel, hogy ellenőrizték-e valaha is az alumíniumipari cégek privatizációs szerződéseiben tett vállalások teljesítését, és ha igen, milyen eredménnyel. Válasz helyett csak egy ígéretet kaptunk, hogy jelzik, mikor tudnak válaszolni – jelen cikk leadásáig ez sem történt meg.

Információink szerint a privatizációt felügyelő minisztériumokban és az ÁPV Rt.-nél valamit jogutódjánál az MNV-nél is az a felfogás uralkodott, hogy amennyiben az új tulajdonosok betartják a területileg illetékes környezetvédelmi felügyelőség (KöFe) által jóváhagyott, a környezetvédelmi és kárelhárítási feladatokról szóló költség- és ütemtervet, akkor eleget tettek az alumíniumipar privatizációjáról szóló 2263/1995. (XI. 18.) kormányhatározatban foglaltaknak. Csakhogy a helyi felügyeletek nem ismerhetik a privatizációs szerződésben foglaltakat. Az Országos Környezeti Kármentesítési Program 2005–2006. évi feladatteljesítéséről szóló jelentés 2. melléklete például így fogalmaz: „Az Ajkai Alumíniumipari Kft. felszámolja a már feltárt és a feltárásra kerülő környezeti károkat, beleértve a 2263/1995. (IX.08.) korm. határozat 3. pontjában a Társaság vonatkozásában a Hungalu Rt.-t terhelő kötelezettségeket. A kármentesítés konkrét módját és ütemét egyezteti az illetékes környezetvédelmi felügyelőséggel, az elfogadott program teljesítését minden év március 31-ig közösen felvett jegyzőkönyvben rögzítik. [...] A környezeti kármentesítésről a hatóságnak küldött éves jelentést megküldi az eladónak.

Civil, környezetvédő forrásaink szerint az említett környezetvédelmi beruházások éppúgy elmaradtak az elmúlt másfél évtizedben, mint azok megtörténtének ellenőrzése, de afelől sincs kétségük, hogy valamilyen papírral majd igazolják a vállalatok, hogy teljesítették vállalásaikat. Például környezetvédelmi beruházásként számolják el a hulladéklerakók bővítését, a régi vörösiszap-kazetták mellé felhúzott új, a ma már szigorúbb előírásoknak megfelelő tározók létesítését akkor is, ha azokat nem kizárólag a timföldgyártás során termelődő vörösiszap biztonságos elhelyezésére használják, hanem más veszélyes hulladékok deponálására is.

Folytatása következik! Itt.

Facebook oldalunkon egy kommentben érkezett egy jó felvetés:

Azért azt meg kéne nézni, hogy a megfelelő embereket perelték-e be. Amikor egy miniszterelnök a katasztrófa utáni napon már meg is nevezi a felelősöket, a céget milliárdokra bírságolják, tönkreteszik (valószínűleg azóta már valamelyik csókos a tulaj) aztán az ügyészség ehhez igazodva tesz vádindítványt, előfordul, hogy a bíróság nem találta felelősnek azokat, akiket a nagyfőnök hasraütéssel kinevezett bűnbaknak. Csak halkan kérdezem, hogy a környezetvédelmi hatóság, amely a katasztrófa előtt egy hónappal biztonságosnak minősítette a töltést, szóval hogy onnan ült-e valaki a vádlottak padján?

 

Sallai Róbert Benedeket, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnökét, országgyűlési képviselőt kérdeztük arról, hogy a bíróság az ügyészségre mutogat, hogy nem azokat vádolta meg akiket kellett volna.

A bizottság elempés elnöke úgy válaszolt, hogy legutóbbi tudomása szerint a bíróság kérhette volna az ügyészséget, hogy terjessze ki a vádlottak sorát. Ráadásul – tette hozzá – a MAL Rt-nek voltak környezetvédelmi szakemberei, akik nagyon is tisztában voltak a helyzettel, a védművek állapotával. Ők nem fordítottak kellő figyelmet a munkájukra még akkor sem, ha abban bíztak, hogy a hatóságok igen. De közben a hatóságok sem végezték jól a munkájukat. Az ítélet, illetve az, hogy a katasztrófa megtörténte utáni ötödik évben sincs érdemi döntés az egész rendszer működésképtelenségét mutatja.